2020. május 14., csütörtök

Kovászos kenyér

~ K O V Á S Z O S  K E N Y É R  ~



2 hónap küzdése végre meghozta a gyümölcsét🥰❤️ Most olyan, amire eddig vártam. Ehhez kellett az is, hogy ne adjam fel!

Facebookon már  megosztottam veletek egy kenyér receptet, de azóta sokat sütöttem és tapasztaltam, változtattam, amit szeretnék elmesélni nektek! Hátha hasznos lesz valaki számára🥰

Nagyon sok kenyér és próbálkozás, de rájöttem, hogy hiába jó egy recept valakinek, ha az én kovászom vagy sütőm másképp működik, így meg kellett találnom, hogy nekem mi a jó 😊
Hozzáteszem, hogy természetesen kell egy alap recept amiből kiindul az ember, de utána magára kell formálnia. Íme az én tippjeim:

Kovász etetése 10 órakor(nem kell ezekhez az időpontokhoz ragaszkodni, csupán útmutatást adok arról, hogy nálam mennyi időt vett igénybe)
- 50 g anyakovász, 80 g BL80 liszt, 20 g BL55 teljeskiőrlésű liszt, 80 g víz, 2 evk joghurt
(Nem mindet használtam el a kenyérbe, de nehéz úgy etetni, hogy épp elég legyen, így inkább maradjon és utána sütök belőle egy adag palacsintát 😉 )
Tipp: Még a megetetés előtt vegyünk ki az anyakovásznak, etessük meg azt is és tegyük félre, nehogy úgy járjunk, hogy elfeledkezünk az anyakovászról és kovász nélkül maradunk.
Sajnos velem 2x majdnem előfordult.

Kenyér kezdése 15:00kor:
675 g BL 55 liszt(Gyermelyi-azért írok márkát, mert nem mindegy az alapanyag minősége, pláne most a karantén alatt sokfélét próbáltam, de ezzel kaptam meg a kívánt állagot, nem reklám!), 435 g víz(szénsavmentes-a csapvízben lévő klór sajnos tönkre tudja vágni a kovászt és a tésztát is), 1,5 evőkanál búzasikér(ez gyakorlatilag egy lisztjavító, amire most különösen szükség van, mert ebben a helyzetben nagyon gyors őrlésű lisztek kerülnek a boltokba, nincs annyi idejük állni)
15 perc autolizis(liszt+víz összegyúrása, állni hagyni)
135 g kovász hozzáadása, tészta gyúrása, majd 5 perc pihi, 18 g só hozzáadása, tészta összegyúrása, majd 30 perc pihi(kissé olajozott kelesztő tálba)

Ezután lamináltam: A tészta nyújtása, mintha rétest nyújtanánk (tehát lisztezett felületen kézzel széthúzom óvatosan a tésztát, amennyire csak lehet), majd szimpla hajtást végzünk. A tésztát képzeletben 3 részre osztjuk, először behajtjuk jobbról középre, majd balról középre, ami így pont fedi az előző hajtást, mivel 3 részre osztottuk.
Feltekerjük és enyhén olajozott kelesztőtálba tesszük továbbra is, lefedve. 30 perc pihi.
Tipp: kikapcsolt sütőben pihen nálam, mert ott állandó a hőmérséklet neki-előtte kicsit előmelegítem kb 30-40 C fokosra.


Újabb hajtogatás következik: Lisztezett felületen a tésztát kissé megnyomkodjuk kézzel téglalap alakúra , 1 szimpla hajtás-fordítás 180 fokban-1 szimpla hajtás újra, feltekerve ment az olajozott kelesztő tálba.
30 perc pihi
Tipp: nem kell görcsösen ragaszkodni ahhoz, hogy percre pontosan 30 perc legyen, van aki szerint 60 perc is kell, így újra megjegyezném, hogy kinek mi válik be.

1 coil hajtás: a tészta a tálban marad, enyhén vizes kézzel megfogjuk középen a tésztát és elkezdjük felfelé húzni lassan úgy, hogy az egyik oldala(mondjuk felül), elváljon az edénytől és maga alá hajtjuk. Ezt megtesszük a többi 3 oldallal is, majd 30 perc pihi
1 coil hajtás, majd 30 perc pihi
1 coil hajtás, majd 1,5 óra pihi

Ezután következik a formázás, ami nálam hosszúkás vekni. A tésztát lisztezett felületen kissé megnyomkodom téglalap alakúra, behajtom mindkét oldalról középre a tésztát(most nem fedik egymást), majd a tetején lévő két sarkát megfogom és egymást keresztezve behajtom a tésztára, ezzel egy háromszög formát kapva. Az ujjaimat közepére teszem, ahova a két sarka került a tésztának és szorosan elkezdem feltekerni a tésztát, az ujjamat ott tartva(tudom, hogy nehezen érthető, így erre tényleg ajánlom, hogy nézzetek videókat, sajnos mivel egyedül készítem és nincs profi felszerelésem, így nem tudom egyszerre felvenni és csinálni is, de majd a jövőben erre is kitalálok valamit, lehet, hogy hozok majd egy posztot ,ami fázis fotókból fog állni 😉) úgy, hogy közben tolom el magamtól óvatosan, hogy szoros legyen a formázás. Tehát mindig tolom a tésztát és egy kicsit visszahajtom, így szépen lassan feltekeredik és kész is a formázás. Amikor feltekertük, akkor kézéllel összenyomjuk a tészta végét/szélét a feltekert tésztához, így lesz teljesen egyben a tésztánk.

Ha ez megvan, akkor szakajtóba tesszük a tésztát, fejjel lefelé. Ha itt azt látjuk még, hogy valahol nincs “egyben” a tészta, ott csipkedjük össze.
Tipp: érdemes beszerezni egy szakajtót, mert először én is próbálkoztam különféle kosarakkal, de azokban mind elterült a tészta.
Mivel nekem fa szakajtóm van, így konyharuhát teszek bele és azt alaposan kilisztezem(erre ajánlott igazán a rizsliszt, mert a gluténmentessége miatt, a kenyerünkben lévő gluténos lisztet elfogja taszítani magától és így biztosan nem ragad bele, bár eddig nekem a sima liszt sem okozott problémát 😉 )
Más szakajtóknál elég a lisztezés.
Ráhajtom a konyharuhát és bebugyolálom egy fürdősapkával, hogy ne száradjon a tészta.
Tipp: Eleinte ez nekem sok problémát okozott, mert hiába tekertem körbe konyharuhával, másnapra a hűtőben kérget kapott a tészta attól, hogy száradt a felülete és ezáltal nem nőtt. Mióta olvastam a fürdő sapkás tippet, azóta nincs ilyen probléma. Kb 150 Ft beszerezni egy ilyet, így ne ezen múljon 😀

Így 2 óra hosszát pihent még a konyhapulton, majd hűtőbe került 22:00kor
(Hűtőben volt kb 14-15 óra hosszát)

Bennem is felmerült a kérdés, hogy miért kell a hűtőzés, vagy mi van ha rögtön az nap szeretném sütni?!
Mind jó kérdés és már tudom is rá a választ.
A kovászunk alapból egy savanykás erjedésű dolog, ami azáltal, hogy pihen a hűtőben még teltebb és finomabb ízt ad. Gondoljunk csak egy süteményre, elkészítjük és annak is állnia kell, hogy igazán összeérjenek az ízek. Így van ez a kenyérnél is. Akár 24 órát is lehet hűtőben, vagy 48 órát is. Itt fontos a hűtő hőmérséklete. A hűtőzés emellett arra is szolgál, hogy lassabban keljen meg a tészta, mivel a hideg lassítja a folyamatokat.(Próbáltam már nagyon hidegre állítva a hűtőt is pihentetni ott a kenyeret, de azt nem ajánlom, mert teljesen áthűlt a tésztám és utána nehezen akart már kelni a konyhapulton, az ideális hőmérséklet kb 6-8 fok)

És mi van ha aznap szeretném sütni? Na ekkor nem mindegy, hogy mennyi kovászt tettünk a kenyerünkbe. Ugyanis ha aznap sütjük, akkor a kovászunból legalább 30%ot kell tennünk a tésztába, míg a hűtős kelesztésnél kevesebbet, 20%-ot. Sajnos kemény matek van a dolog mögött🤪

A liszt mindig a 100%, a BL 55 lisztnél a víz 65% kb, a kovászom hűtős kelesztésnél, mint írtam 20%, a só pedig 2,5%.
Ehhez ajánlok egyébként egy jó oldalt, ami segít kiszámolni 😉 (kommentbe teszek linket)
Csak be kell írni az arányokat és segít, ha elakadnánk😊


Szóval másnap kb 1,5-2 órát pihent a pulton, közben 250 C fokra melegítettem a sütőt vízzel együtt, mert a kenyérnek gőzös sütésre van szüksége.
Hideg tepsire borítottam, bevágtam borotvapengével jó mélyen, hogy szépen kinyíljon majd sütés közben, lespricceltem vízzel és ment a sütőbe.
230 C fok-30 perc
180 C fok-20 perc
150 C fok-10 perc
1-2x közben is spricceltem vizet a kenyérre és mikor kivettem, akkor is.

Nekem a hideg tepsi jött be eddig leginkább, pedig több verziót próbáltam,így tényleg azt kell mondjam,hogy mindenki próbálkozzon és előbb utóbb sikerülni fog, csak nem szabad feladni.

Ez most álmaim kenyere❤️
Könnyed, lágy, tökéletes a héjja, az ízéről nem is beszélve.

Ez a poszt most hosszúra sikeredett, bocsánat, de merem remélni, hogy valakinek hasznos lesz és megérte a szenvedés, mire leírtam😁 Közben a kávém is kihűlt és a telefonom is mindjárt lemerül, így befejezem🤪

Ha tetszett a recept, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson! Köszönöm! 😊🙏🏻

2020. május 12., kedd

Hagymás-vajas tekercs

~ H A G Y M Á S - V A J A S  T E K E R C S ~ 


Adott egy kalács recept és adott egy hagymás-vajas töltelék. Ebből csak valami jó sülhet ki 🤪
Nem is értem miért vártam vele eddig🤷🏼‍♀️
(12-14 db)

A kalács receptet már ismerhetitek, de újra leírok mindent:

Kalács tészta:
1 dl 2,8 %-os tej
20 g cukor
20 g élesztő
Melegítsük langyosra a tejet és a cukrot, morzsoljuk bele az élesztőt és hagyjuk felfutni.

Másik edénybe mérjük:
500 g liszt
2 dl 30 %-os habtejszín
60 g cukor
1 mokkáskanál só
1 db egész tojás
1 db tojássárgája
És a felfuttatott élesztős keverék

Gyúrjuk össze jó alaposan, amíg a tészta el nem válik az edény falától.
Pihentessük 35 percet, letakarva.

Töltelék:
150 g puha vaj
4,5 evőkanál tejföl
Só, bors ízlés szerint
90 g aprított hagyma - én újhagymát használtam, de lehet akár medvehagyma is
Ez gyakorlatilag egy pestos keverék lesz.
A hagymát én egy aprítógépbe tettem, majd miután felaprította, belemértem a többi hozzávalót és abban kevertem össze.

Pihentetés után, lisztezett felületen nyújtsuk ki a tésztát négyzet alakulra, kenjük rá a tölteléket és hajtsuk be a tészta jobb oldalát a tészta közepéig, ezt tegyük meg balról is, majd fordítsuk egymásra(mintha egy könyvet csuknánk be), így végül sok rétegünk lesz.

Itt egy kicsit betehetjük a hűtőbe a tésztát(letakarva), hogy könnyebben tudjuk majd nyújtani(dermed a töltelék), de aki nem tud várni és szereti a kihívásokat, ő egyből is nyújthatja🤪 Én is egyből nyújtottam.

A neheze most jön, de próbálom érthetően elmagyarázni 😁

A tésztánk most téglalap alakú, fordítsuk el vízszintesen és nyújtsuk felfele és lefele is, oldalra már nem kell. Azért óvatosan, mert a töltelék közte lágy, ne teljes erőből nyújtsuk.
Vágjuk fel őket függőlegesen kb 4-5 cm vastagságú csíkokra.
Ha eddig megvagyunk, pakoljuk szét őket, hogy jobban elférjünk.
Fogjunk meg egy tészta darabot,
És vágjuk be újra függőlegesen három egyenlőre részre, de úgy, hogy a tetején ne vágjuk szét a tésztát, ott maradjon egybe. Innentől sima hármas fonás alapján összefonjuk a szálakat, majd feltekerjük és előkészített muffin formába tesszük.
Ezt végig csináljuk az összes kis tészta darabbal, majd letakarva hagyjuk kelni újra
40 percet.

Eközben a sütőt melegítsük elő 180 C fokra, légkeverésesen.
Ha letelt az idő, kenjük le tojással, majd mehet is a sütőbe 😊
Először 10 perc 180 C fokon, majd további 40 perc 150 C fokon(itt érdemes csak alsó sütésre kapcsolni,ha van ilyen funkciója a sütődnek)


Ha tetszett a recept, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson! Köszönöm szépen! 😊🙏🏻

2020. május 10., vasárnap

Tejfölös-epres pite

~ T E J F Ö L Ö S - E P R E S   P I T E ~


Nincs is jobb ilyenkor a friss epernél, és persze az epres sütiknél 😋🍓
Jön is az újabb recept, ami nagyon könnyű és kb 5 perc elkészíteni, utána csak sülnie kell 😉
(25x15 cm tepsi)

100 g puha vaj
100 g cukor
fél teáskanál vaníliás cukor
1 csipet só
Ezt keverjük össze, habosítani kell kicsit a vajon.
Utána ehhez adjunk hozzá:
2 db egész tojást
150 g lisztet
3 g sütőport
50 g tejet
Keverjük alaposan össze és mehet a tepsibe(sütőpapíros) 180 C fok 5 percre
(elő sütés)

Bármilyen gyümölccsel el lehet készíteni, én most az epret választottam, de lehet barack, meggy, cseresznye, bármi... még én is ki fogom próbálni másik gyümölccsel 😋

Vegyük ki a sütőből 5 perc után és daraboljuk rá a gyümölcsöt(300 g eper)

Jön a krém, amit végül ráöntünk:
1 db egész tojás
75 g cukor
1 csomag vaníliás pudingpor(40g)
1 dl tejszín(hab)
330 g tejföl


Keverjük össze alaposan, öntsük a tepsibe az előkészített sütire és süssük 180 C fokon 60 percig, majd 150 C fokon további 30 percig(én ekkor már rátettem egy alufóliát, hogy ne piruljon tovább)

Kihűlés után porcukorral és gyümölccsel tálaltam. Annyit mondhatok, hogy nem elég belőle egy szelet🤤🙈

Ha tetszett a recept, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson! Köszönöm szépen! 😊🙏🏻


2020. május 8., péntek

Tükörglazúr

~ T Ü K Ö R G L A Z Ú R ~ 

Mert ez megér egy külön bejegyzést😌

A tortát/süteményt készítsétek el, tegyétek a fagyasztóba, mert ezt hideg tortára kell ráönteni, hogy minél szebb legyen 😊

12 g étkezési zselatin por
72 g hideg víz
Ezt keverjétek össze és hagyjátok 10 percig megdagadni a zselatint.

Egy edénybe mérjük bele, és tegyük a gázra:
75 g víz
150 g kristálycukor
150 g glükózszirup
Forraljuk 100 C fokosra, adjuk hozzá a beáztatott zselatint, majd öntsük rá 150 g étcsokira vagy fehércsokira(ki milyet szeretne 😉 )
Botmixerrel keverjük össze, de ne túl sokáig, mert sok buborék kerülhet így bele.
Ha elolvadt a csoki, adjunk hozzá 100 g sűrített tejet és keverjük el teljesen.
Hagyjuk hűlni 35-40 C fokosra és öntsük rá a hideg tortára.
Ha fehércsokival készítjük akkor lehet színezni is ezután 😊

(Ha maradt belőle, tegyétek a hűtőbe, és legközelebb melegítsétek fel újra 35-40 C fokra)

Ez a tuti recept 🙃👌🏻

Én imádom ezt a receptet alkalmazni



Mascarponés kakaóscsiga

~ M A S C A R P O N É S   K A K A Ó S C S I G A ~ 


Ezt mindenkinek ki kell próbálnia! 👇🏻
Mindig is ki akartam próbálni a mascarponés kakaós csigát,de a legtöbb helyen ezt fahéjas csigaként készítik el, így hát kerestem egy receptet és átalakítottam. Nekem a kakaó minden mennyiségben 😍
Nem kell mondanom milyen lett a végeredmény 🤤🤪 Jöhet? 😉

Tészta:
190 g tej
15 g élesztő
A tejet langyosítsuk fel, bele egy teáskanál cukor és az élesztő. Takarjuk le és várjunk.
375 g liszt
5 evőkanál cukor
2 egész tojás
1 csipet só
Kezdjük el összegyúrni, adjuk hozzá a felfutott élesztőt, majd a végén 60 g olvasztott margarint.
Hagyjuk a duplájára kelni a tésztát.

Töltelék:
150 g cukor, 1,5 evőkanál kakaópor, 75 g olvaszott vaj.
Ezt elég elkészíteni akkor, ha a tésztát kinyújtottátok, kenhető állagú legyen a töltelék, különben nehéz eset lesz 🤪

Nyújtsuk ki a tésztát egy nagy téglalap alakra és kenjük rá a tölteléket. Tekerjük fel és vágjuk fel,ki mennyibe szeretné, nekem kb 20 db lett.
Ezeket egy kör alakú kerámia pite formába tettem, nagyjából összeértek, de még picit kelesztettem a formába is, és így lett pont tökéletes 😉😊
Lekentem tojássárgájával és ment is a sütőbe. 👉🏻 180 C fok, 20-25 perc.


Krém:
250 g mascarpone
60 g porcukor
200 g olvaszott fehércsoki

Miután kihűlt, mehet rá az isteni finom mascarponés-fehércsokis krém 😍

Sütésre fel!!! ☝🏻😋

Mintázó keksz

~ M I N T Á Z Ó  K E K S Z ~ 


Minden évben szerzek be pár új kiszúrót, hiszen sosem lehet megunni ezt a gyors és egyszerű keksz receptet 👉🏻 Ez most karácsonyra készült.

Hozzávalók:
250 g liszt, 150 g hideg vaj/margarin, 90 g porcukor, 1-2 evőkanál víz, 2 db tojássárga, 1 csipet só

Gyúrjuk össze a tésztát, nyújtsuk ki lisztezett felületen kb 0.5 cm vastagra és már lehet is használni a szuper kiszúrókat 😁

Ha tetszett a recept kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson! Köszönöm 🙏🏻🧡

Túróspogácsa

~ T Ú R Ó S P O G Á C S A ~ 


Ez az a tészta, amit nyersen is képes vagyok enni 🙈 Mindenképpen mentsd le ezt a receptet 😉

Hozzávalók:
500 g liszt, 250 g túró, 250 g margarin, 2 db tojás, 40 g élesztő, 8 g cukor, 25 g só
Gyúrjuk össze a tésztát, lisztezett deszkán nyújtsuk ki az általunk kívánt vastagságra, kenjük le tojással és szórjuk meg sajttal.
Ezután már lehet is szaggatni, sütőpapírral bélelt tepsibe tenni és mehet a sütőbe.

180 C fokon kb 15-20 perc alatt gyönyörű arany barnára fog sülni😍

Ha tetszett a recept,kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson! Köszönöm 🙏🏻🧡